Valamennyi bejegyzés

Nosztalgia percek III. – Otaku Forum edition

Jöjjön a harmadik epizód, ezúttal egy nagyobb time jump az OF első évére. Műszakozásnak köszönhetően az emlékeim már megfakultak, de régen készült pár priceless kép, ami segít emlékezni. :D

Réges-rég, 7 évvel ezelőtt, még nem volt Facebook aktivitás itt Magyarországon, és hogy is mondjam, a reklámozás is másképp ment. :D Akkoriban elég gyakori volt a gerilla marketing, hogy felmentél más oldalára, és dobtál egy posztot a saját oldalad linkjével. Egyik a sok közül volt az Aninet, amit valami Csádi Martin, nicknevén Martin (how creative… :D) vezetett. Ők kezdték el rutinosan, mindenféle újra és újra regisztrált accountokkal bombázni az ős-OF-et az oldaluk elérhetőségével. Persze mindig tagadták a dolgot, maximálisan hülyének nézve engem. :D Ekkortájt fogalmazódott meg bennem, hogy itt az ideje geci módszerek ellen geci módszerekhez folyamodni, és így született meg Szabados Gabriella, a kegyetlen jogász. MyVIP-en (akkori Facebook előd) létrehoztam egy kamu accountot, hogy rá is tudjanak keresni, találtam valami geci szigorú 50 körüli nő képet, kiraktam, lényegtelen. Kitaláltam, hogy ha jön egy pár ilyen mókamester, mint Martin, akkor a jog rézfaszú baglya, Szabados Gabriella kegyetlen és féktelen sebességgel csap le a jog véreres faszával.

Így is történt. Miután finoman, diplomatikus figyelmeztetésemnek nem tett eleget a crew, és tovább jöttek spamelni, elkezdtem őket a szolgáltatójuknál a kamu jogásznővel jelentgetni, és minden áldott alkalommal törölték őket a faszba. :’D Pár írásos emléket is találtam az e-mailjeim között!

1Az említett oldalaknak persze halvány közük nem volt az én kis magánakciómhoz, de sokkal hitelesebbnek tűnt a levél, amit szépen annak rendje és módja szerint, a gyermetegen hivatalos megfogalmazás ellenére töröltek is. :D

2

Akkori önmagamat ismerve ezt a diadalmat biztos a létező legnagyobb és legfeltűnőbb betűkkel írtam ki, amit persze – a soha oda nem járó, nem hogy még spamelő – aninet crew észre is vett. :D

Itt a reakció az egyik leányzótól, akit ma már szívből sajnálok (nézzétek de aranyos, hogy komolyan veszi :D), de akkor még elég kemény voltam ezekkel. xD

tárgy: Cherrye bocsántkérő levele(elolvasása fontos! nagyon!)

 

3

Alázatos bocsánatát kérem… xD Meg ez a magázás, de aranyos. Ja amúgy srácok régen ám adminnak lenni serious business volt! Nem sokkal később az Aninet boss is megjelent, kevésbé alázatos levéllel. :D

4Nem kellett persze az akkori énemnek ezt kétszer mondani, hogy rakjam ki a levelét, bár nem töröltem ki belőle részleteket, inkább kiemeltem. xD Az életben azóta is várok a csapásokra. xD Amúgy a csávónak még vagy 2x letöröltettem az oldalát, de azt már csak funból. x’D Na de nézzük a válaszomat. Istenem, de vicces stílusom volt régen, de mindjárt meglátjátok. :D

 

5

“Nem oltogatnám helyedbe az olyan oldalt, ami 10x látogatottabb csalás nélkül, mint ti :3”

 

Ja igen, akkor ez volt még az e-pénisz, kb. nem volt animés oldal, ahol nem kizárólag a látogatottság döntötte el, hogy kinek van nagyobb joga a pinához.

Martin rendszeres idomítása meghozta a gyümölcsét, egy idő után már spam mentes volt az oldal. Martin utolsó, nem is tudom hanyadik csapás után ezt a levelet küldte. Csávó már annyira megtört lelkileg, hogy azt hitte, hogy az AA és az Animax felett is hatalmam van, komoly:

6RIP.

 

Következő priceless levelezés, ahol rajtam is, és a csávón is jókat lehet nevetni:

1

 

 

2

 

 

3

 

 

4

 

 

5

 

 

6

 

 

7

 

 

8

Másik levél, amit hirtelen találtam a régi káoszban szintén Szabados Gabriella támadása, már a fene tudja az a fansub csapat miért húzta ki a gyufát, lehet annyi volt a bűnük, hogy ők is One Piece-t fordítottak. :D

22

 

Hogy mi vezette rá az extra.hu-t, hogy ennyire szartak anno bele, azt nem tudom. xD

Ó hát ennyi a mai termés, igazából ez talán nekem viccesebb így visszaolvasni, meg azoknak, akik már ~ 7 éve ismernek, mintsem azoknak, akik még az elmúlt években csatlakoztak, de hátha nektek is okozott ez pár kellemes másodpercet. :D

Reklámok

Nosztalgia percek II.

Lassan itt a tavasz, dagad a… kenyér a sütőben, és a közeledő melegedés mindenkinek feldobja a kedvét egy kicsikét. Ilyenkor kicsit incselkedőbbek a deákok, csakúgy, ahogy az általános iskolában mi is több rossz fát tettünk a tűzre. Ebben a fejezetben az ügyeletről, illetve az ahhoz kapcsolódó csínytevésekről fogok beszélni.

Ekkortájt már kaptunk ügyeletesi feladatokat, ami abból állt, hogy két illetőnek kellett a teljes szünetét a folyosón töltenie, megakadályozni, hogy futkározzanak a gyerekek. Nem volt egy hálás meló, nem komáltuk, ez meg is maradt bennem, hogy nem szeretem melóval elbaszni a szüneteim, de hát a kötelesség az kötelesség. Ahogy minden szakmában, előbb utóbb itt is meg lehetett találni a szórakozást magunknak. Szép napon Péterrel álltunk őrséget, és azzal szórakoztunk, hogy amikor egy alsós végigsprintelt a folyosón, elgáncsoltuk, aki hatalmasat vágódott és csúszott. Ámbár ez rettentő nagy geciség, és nem szép dolog, máig elmorzsolok egy-két örömkönnyet amikor visszagondolok arra, hogy mennyire nevettünk szerencsétleneken. Ez a fun eltartott egy ideig, míg nem az egyik kölyök olyat esett, hogy sírni kezdett, ott egy kicsit túllőttünk a célon. Hazafutott.

Na aztán nem sokkal később megérkezett az apja. :D Én elővettem bérgyilkosi adottságaim, és valahogy beleálcáztam magam a vakolatba, és annak ellenére, hogy az adott delikvenst történetesen én gáncsoltam ki, Péter barátom kapott egy akkora parasztlengőst, ami egy hétre törölte az emlékeit szerintem. Én csak forgattam a szemeim, mint aki ott sincs, és diszkréten oldalaztam ki az esélytelen szituáció elől. Utána már nem igazán erőltettük ezt a fajta úri szórakozást.

Szabályaink közé az is tartozott, hogy a bizonyos tízórai szünetben senki nem tartózkodhatott a folyosón. A következő történetnél még kicsit kisebbek voltunk. Volt egy hetedikes leányzó, akinek a nevére sajnos már nem emlékszek, de minden nap az ő vérét szívtuk. Azt tudom, hogy CS.CS-nek gúnyoltuk, ami valami… cseléd csicskát jelentett. Nem tudom már felidézni pontosan. A nevét onnan kapta, hogy  nem voltunk hajlandóak elhagyni szünetekben a folyosót, a korabeli hím soviniszta értékeinkkel nem volt összeegyeztethető CS.CS felszólítása. Nem kellett őt félteni, feltalálta magát, és szó szerint kitolt minket a folyosóról, úgy hogy karba tett kézzel, egymással beszélgetve, állva csúszva mi ezt hagytuk neki. Efféle kiszolgálás után kapta a gúnynevét, amivel húztuk az agyát szünetekben, ő meg végigkergetett minket a fél iskolán, jól megtépve a hajunkat.

Ehhez kapcsolódik igazából az első lányvetkőztető élményem, mikor megtudtuk, hogy az ő osztályuknak tesi órájuk lesz, és elmentünk a női öltözőhöz. Vagy Feri vagy Viktor pajtásom egy jól irányzott rúgással berúgta a lányöltöző ajtaját, és afféle rekedtes kalózos hangon beordította, hogy “CS.CS, a jóóóóóúúú kurva anyád!” Több se kellett szegény csajnak, habzó szájjal kirontott, hogy ő most vért akar. Mindenki minden irányban a röhögéstől fulladozva elrohant, én a kislépcsőt választottam, balszerencsére én kaptam az agrót, vagyis utánam futott a csaj. Meglökött vagy nem is tudom mi történt, de elestem, én meg ösztönösen belekapaszkodtam a rövidnadrágjába, aminek köszönhetően lehúztam neki térdig, olyannyira jól, hogy még a bugyi is egy picit utána eredt, szabadjára engedve a teliholdat. Szerencsére nem volt mögötte vérfarkas, különben átváltozott volna.

Későbbiekben, egy évvel később amikor már picit “érni… xD” kezdtünk, már jóban voltunk a csajjal, szóval nem öri hariban váltunk el egymástól. Legközelebb mesélek Cicababáról, CS.CS osztálytársáról, hogy hogyan szopattuk meg. Kicsit meredekebb olvasmány lesz, de megér egy 3 percet. :D

Nosztalgia percek I.

Gyakran szoktam sztorizgatni régi történetekről, amik az adott társaságban szórakoztatóak szoktak lenni. Gondoltam stand upolok egyet a blog olvasóinak is, mert nem mindenkivel szoktam élőben gyakorta összefutni.

Mindig is nagy assassin voltam. Feltűnés nélkül megcsinálni dolgokat nekem rutinból ment / megy, erről szerintem Reaper is sokat tudna mesélni, ha megkérdezitek. Ennek a jelei már általános iskolában meg-megjelentek. Tudjátok mekkora állat vagyok, ez akkor még hatványozottan igazabb volt, olyannyira, hogy az ellenőrzőmben 4-6 pótlap volt a beírások résznél, mert már nem fért el több intő és megrovás.

Tudjátok milyenek vagyunk mi, fiúk, seggbe rúgjuk egymást, pogózunk, stb., ha arra megfelelő társaság van. Hasonló töltetű volt a szándékom, mikor is megyek le az emeletről az udvarra a lépcsőn, és úgy láttam, hogy Laci pajtásom szlalomozik előttem. Gondoltam meglepem, és irdatlanul seggbe rúgtam, és löktem egyet rajta hátulról, hogy azért a fájdalomtól felocsúdva még legyen egy kis halálfélelem benne, hogy lezúg a lépcsőn.

Igen ám, a probléma csak annyi volt, hogy ő nem László koma volt, hanem Viktor bácsi, az angol tanárom, aki történetesen ugyanolyan garbóba jött be reggel, mint ő. A hirtelen felismeréstől a szar is belém fagyott, és beleolvadtam a tömegbe, mint egy profi bérgyilkos az akció után, abszolút poker facet vágva, és üvegesen előre tekintve, a halálfélelem leghalványabb jelét is elrejtve. Szerencsémre a tanár úr másik irányba fordult, mint amerre én mentem, és egy szerencsétlen balfácánt kapott el egy jól irányzott mozdulattal, akit aztán elrángatott az igazgatói felé. Azóta nem tudom, mi történhetett szerencsétlen párával.

Jól van, jó van, egy kis extra a történethez, hogy Viktor bá’ attól még megérdemelte a büntetést, mert eléggé utáltuk ám egymást, annyit dumáltam, hogy egyszer diszkréten belém is rúgott, megbotlásnak álcázva. De amúgy cuki volt a maga módján, én meg nagyon pajkos gyerek voltam akkoriban. Természetesen még a fizikai erőszakkal sem tudott idomítani.

Sok és hasonló ilyen kis happening volt velem ifjabb éveim során, ha érdekel titeket, majd még posztolok. :D