Valamennyi bejegyzés

Nosztalgia percek II.

Lassan itt a tavasz, dagad a… kenyér a sütőben, és a közeledő melegedés mindenkinek feldobja a kedvét egy kicsikét. Ilyenkor kicsit incselkedőbbek a deákok, csakúgy, ahogy az általános iskolában mi is több rossz fát tettünk a tűzre. Ebben a fejezetben az ügyeletről, illetve az ahhoz kapcsolódó csínytevésekről fogok beszélni.

Ekkortájt már kaptunk ügyeletesi feladatokat, ami abból állt, hogy két illetőnek kellett a teljes szünetét a folyosón töltenie, megakadályozni, hogy futkározzanak a gyerekek. Nem volt egy hálás meló, nem komáltuk, ez meg is maradt bennem, hogy nem szeretem melóval elbaszni a szüneteim, de hát a kötelesség az kötelesség. Ahogy minden szakmában, előbb utóbb itt is meg lehetett találni a szórakozást magunknak. Szép napon Péterrel álltunk őrséget, és azzal szórakoztunk, hogy amikor egy alsós végigsprintelt a folyosón, elgáncsoltuk, aki hatalmasat vágódott és csúszott. Ámbár ez rettentő nagy geciség, és nem szép dolog, máig elmorzsolok egy-két örömkönnyet amikor visszagondolok arra, hogy mennyire nevettünk szerencsétleneken. Ez a fun eltartott egy ideig, míg nem az egyik kölyök olyat esett, hogy sírni kezdett, ott egy kicsit túllőttünk a célon. Hazafutott.

Na aztán nem sokkal később megérkezett az apja. :D Én elővettem bérgyilkosi adottságaim, és valahogy beleálcáztam magam a vakolatba, és annak ellenére, hogy az adott delikvenst történetesen én gáncsoltam ki, Péter barátom kapott egy akkora parasztlengőst, ami egy hétre törölte az emlékeit szerintem. Én csak forgattam a szemeim, mint aki ott sincs, és diszkréten oldalaztam ki az esélytelen szituáció elől. Utána már nem igazán erőltettük ezt a fajta úri szórakozást.

Szabályaink közé az is tartozott, hogy a bizonyos tízórai szünetben senki nem tartózkodhatott a folyosón. A következő történetnél még kicsit kisebbek voltunk. Volt egy hetedikes leányzó, akinek a nevére sajnos már nem emlékszek, de minden nap az ő vérét szívtuk. Azt tudom, hogy CS.CS-nek gúnyoltuk, ami valami… cseléd csicskát jelentett. Nem tudom már felidézni pontosan. A nevét onnan kapta, hogy  nem voltunk hajlandóak elhagyni szünetekben a folyosót, a korabeli hím soviniszta értékeinkkel nem volt összeegyeztethető CS.CS felszólítása. Nem kellett őt félteni, feltalálta magát, és szó szerint kitolt minket a folyosóról, úgy hogy karba tett kézzel, egymással beszélgetve, állva csúszva mi ezt hagytuk neki. Efféle kiszolgálás után kapta a gúnynevét, amivel húztuk az agyát szünetekben, ő meg végigkergetett minket a fél iskolán, jól megtépve a hajunkat.

Ehhez kapcsolódik igazából az első lányvetkőztető élményem, mikor megtudtuk, hogy az ő osztályuknak tesi órájuk lesz, és elmentünk a női öltözőhöz. Vagy Feri vagy Viktor pajtásom egy jól irányzott rúgással berúgta a lányöltöző ajtaját, és afféle rekedtes kalózos hangon beordította, hogy “CS.CS, a jóóóóóúúú kurva anyád!” Több se kellett szegény csajnak, habzó szájjal kirontott, hogy ő most vért akar. Mindenki minden irányban a röhögéstől fulladozva elrohant, én a kislépcsőt választottam, balszerencsére én kaptam az agrót, vagyis utánam futott a csaj. Meglökött vagy nem is tudom mi történt, de elestem, én meg ösztönösen belekapaszkodtam a rövidnadrágjába, aminek köszönhetően lehúztam neki térdig, olyannyira jól, hogy még a bugyi is egy picit utána eredt, szabadjára engedve a teliholdat. Szerencsére nem volt mögötte vérfarkas, különben átváltozott volna.

Későbbiekben, egy évvel később amikor már picit “érni… xD” kezdtünk, már jóban voltunk a csajjal, szóval nem öri hariban váltunk el egymástól. Legközelebb mesélek Cicababáról, CS.CS osztálytársáról, hogy hogyan szopattuk meg. Kicsit meredekebb olvasmány lesz, de megér egy 3 percet. :D

Reklámok

Nosztalgia percek I.

Gyakran szoktam sztorizgatni régi történetekről, amik az adott társaságban szórakoztatóak szoktak lenni. Gondoltam stand upolok egyet a blog olvasóinak is, mert nem mindenkivel szoktam élőben gyakorta összefutni.

Mindig is nagy assassin voltam. Feltűnés nélkül megcsinálni dolgokat nekem rutinból ment / megy, erről szerintem Reaper is sokat tudna mesélni, ha megkérdezitek. Ennek a jelei már általános iskolában meg-megjelentek. Tudjátok mekkora állat vagyok, ez akkor még hatványozottan igazabb volt, olyannyira, hogy az ellenőrzőmben 4-6 pótlap volt a beírások résznél, mert már nem fért el több intő és megrovás.

Tudjátok milyenek vagyunk mi, fiúk, seggbe rúgjuk egymást, pogózunk, stb., ha arra megfelelő társaság van. Hasonló töltetű volt a szándékom, mikor is megyek le az emeletről az udvarra a lépcsőn, és úgy láttam, hogy Laci pajtásom szlalomozik előttem. Gondoltam meglepem, és irdatlanul seggbe rúgtam, és löktem egyet rajta hátulról, hogy azért a fájdalomtól felocsúdva még legyen egy kis halálfélelem benne, hogy lezúg a lépcsőn.

Igen ám, a probléma csak annyi volt, hogy ő nem László koma volt, hanem Viktor bácsi, az angol tanárom, aki történetesen ugyanolyan garbóba jött be reggel, mint ő. A hirtelen felismeréstől a szar is belém fagyott, és beleolvadtam a tömegbe, mint egy profi bérgyilkos az akció után, abszolút poker facet vágva, és üvegesen előre tekintve, a halálfélelem leghalványabb jelét is elrejtve. Szerencsémre a tanár úr másik irányba fordult, mint amerre én mentem, és egy szerencsétlen balfácánt kapott el egy jól irányzott mozdulattal, akit aztán elrángatott az igazgatói felé. Azóta nem tudom, mi történhetett szerencsétlen párával.

Jól van, jó van, egy kis extra a történethez, hogy Viktor bá’ attól még megérdemelte a büntetést, mert eléggé utáltuk ám egymást, annyit dumáltam, hogy egyszer diszkréten belém is rúgott, megbotlásnak álcázva. De amúgy cuki volt a maga módján, én meg nagyon pajkos gyerek voltam akkoriban. Természetesen még a fizikai erőszakkal sem tudott idomítani.

Sok és hasonló ilyen kis happening volt velem ifjabb éveim során, ha érdekel titeket, majd még posztolok. :D